Jóna

Csepregi Ferenc Tanulmányok 2014. október 06. Találatok: 2640

Jóna

Jónás próféta 4,1-11
„És igen rossznak látszék ez Jónás előtt, és megharaguvék. Könyörge azért az Úrhoz, és mondá: Kérlek, Uram! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó. Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem! Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol-é? Majd kiméne Jónás a városból, és üle a város keleti része felől, és csinála ott magának hajlékot, és üle az alatt az árnyékban, a míg megláthatná, mi lészen a városból? Az Úr Isten pedig egy tököt rendele, és felnöve az Jónás fölé, hogy árnyékot tartson feje fölött és megoltalmazza őt a hévség bántásától. És nagy örömmel örvendezék Jónás a tök miatt. De másnapra férget rendele az Isten hajnal-költekor, és megszúrá az a tököt, és elszárada. És lőn napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendele Isten, és a nap rátűzött a Jónás fejére, és ő elbágyada. Kiváná azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem! És monda az Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol-é a tök miatt? És monda: Méltán haragszom, mind halálig! Az Úr pedig monda: Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és a melyet nem neveltél, a mely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett: Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!”

Áldott testvérek, mint látjuk a ma esti tárgyunk Jóna próféta könyve és nem véletlenül kezdjük a végén. Mindenekelőtt egy oly igeverset szeretnék mutatni, mely sajnos sokak esetében észrevétlen maradt és ezért a jelentése is homályba veszett számukra. Tehát az igevers:

„És igen rossznak látszék ez Jónás előtt, és megharaguvék. Könyörge azért az Úrhoz, és mondá: Kérlek, Uram! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.”

Nos, ez alapján lett általánossá az a nézet, illetve legalábbis ezen igeszakasz „látszik alátámasztani” azt a nézetet, miszerint: „Nem számít, hogy hogyan élsz, Isten úgyis mindent megbocsájt...” És ezen felbátorodva játszanak sokan Isten kegyelmével, testies életet élve beszélnek a kegyelemről, ők maguk pedig talán, hogy bizonyítsák a nézetük bizonyosságát: gyűlölködők, rágalmazók, erőszakosak, haragvók, hazugok, stb. Tehát egyesek szerint Isten mindig mindent megbocsát, éspedig feltétel nélkül. Járjunk utána e könyvből kiindulóan, hogy valóban így van-e? Tehát Jóna, az Örökkévaló parancsára végül eljut Ninivébe. Bár ezt megelőzően, volt ugyan egy kis kitérője. Vajon egy próféta, miért vonakodik az Örökkévaló parancsát teljesíteni?

Nos, akárhonnan nézzük, Jóna volt az első próféta, aki idegen országba küldetett, idegen néphez és idegenekért. Ez baljós előjelű így már, hiszen ha az Isten népe a földjén van, akkor az Isten szolgája mit keres „külföldön”? Pontosan ezért lett bizonyos nézet szerint Jézus is áruló, hiszen az Isten által adott kincset, a szent tant, közkinccsé tette. Ugyanakkor, mint hogy akkoriban az Isten beszéde még csak a zsidóknak adatott és az Isten is bizonyságot tett arról, hogy így van (5Mózes 4,8), és bár ez azóta is így van, ez nem változott, mert csak az Isten népévé az Isten szava, tanítása azóta is, más kérdés, hogy a „lehetőség” mások számára is megadatott. De ezek a „más” nemzetekből valók „beoltatás által” egyé válnak, azaz Isten népébe oltatnak be (és lészen egy Isten, egy út és egy nép). De ez csak a Messiásban válik elérhetővé az idegen népek számára és addig is; akkor hogyan magyarázható ez a küldetés a nép előtt? Bár van még egy lehetőség az igazolásra, de éppen ebben volt Jóna félelme is.

5Mózes 18,18-22
„Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon! De az a próféta, a ki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és a ki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta. Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképen ismerhetjük meg az ígét, a melyet nem mondott az Úr? Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!”

Ugye ha az Úr küldte őt, akkor az Úr beszéde be is teljesedik. Viszont ha olyat prófétál, ami nem teljesedik be, akkor van egy kis córesz (probléma, baj), márpedig Jóna előre látta, mint mondta is:

„Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.”

Tehát ha Ninive népe megtér az intésre, akkor elmarad az ítélet, ami viszont igazolhatná a próféta külföldi útját. Most, hogy a próféta vonakodásának vélhető (!) okát kitárgyaltuk, lássunk még valamit, ami rendkívüli fontossággal bír ebben a történetben:

„Az Úr pedig monda: Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és a melyet nem neveltél, a mely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett: Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!”

A niniveiek bűne felgyülemlett és megsokasodott, amit az Isten már nem nézett el tovább. Ugye azt mondta az Örökkévaló:

Jónás próféta 1,1-2
„És lőn az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!”

Nos, e szavak, kísértetiesen emlékeztetőek számunkra egy oly esethez, amikor is ezen szó, egy másik nép végérvényes ítéletét jelentették, hiszen olvastuk már az igében ily kijelentését az Istennek:

1Mózes 18,17-21
„És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok? Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle. Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett. Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.”

Tessék figyelni a 19-es versre:

„Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.”

Erre az igeversre még visszatérünk, de most értsük meg a dolgot: Ninive népét az Isten nem tanította, nem is adott neki törvényt. Róluk úgy fogalmazott az Isten:

„a kik nem tudnak különbséget tenni jobb és balkezük között...”

Jézus mondja:

Lukács evangéliuma 12,47-48
„És a mely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg; A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.”

Ninivétől kevesebbet várhatott az Isten. De mégis oly dolog történt ott, ami bizony figyelemfelkeltő és példaértékű és ezen felül: ez a magyarázata is az irgalomnak.

Jónás próféta 3,1-10
„És lőn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor is, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, a mit én parancsolok néked. És felkele Jónás, és elméne Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa vala Istennek, három napi járó föld. És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A niniveiek pedig hivének Istenben, és bőjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének. És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székéből, és leveté magáról az ő királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba. És kiáltának és szólának Ninivében, a királynak és főembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak! Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erősen, és térjen meg kiki az ő gonosz útáról és az erőszakosságból, a mely az ő kezökben van! Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el! És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyről mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.”

Ugye azt látjuk, hogy Ninive népe megtért! Meg van írva, amit ők nem tudhattak, csak Jóna:

Ézsaiás 55,1-7
„Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet. Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben. Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint. Ímé, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul népeknek. Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített. Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.”

Ők valahogy ráéreztek arra, ahogyan írva is van:

Példabeszédek 21,30
„Nincs bölcseség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen.”

És nem erőszakkal válaszoltak a próféciára, nem bizonygatták az igazukat, nem magyarázkodtak. Ők megtértek. Tehát láthatjuk, hogy az Úr azért öntötte ki a népre az irgalmát, mert a királytól az állatokig mindenki megtért. Sajnos a mai nemzedékből sokan nem jutnak el ide, csak reménykednek a kegyelemben, miközben örömmel és büszkén élik az aljasságokkal zsúfolt testies életüket. Istenfélelem még mutatóban sincs sokaknál, az Isten igéjét megvetik egyesek, míg mások kiforgatják és próbálják leélezni, a megtérés számukra egy egyszer elmondott ima, az újjászületés pedig csak annyit jelent, hogy immáron hívőként élnek ugyan úgy, és ugyan azon szabályok által, mint a megtérésük előtt. Az önigazultság sokakat rabul ejtett, és ezért sokan nem látják, mert nem akarják látni (!) az igazságot. Amikor olvassák is az igét, olvasásuk szelektív és csak azt látják az igében, amit látni akarnak. Voltak régen is önigazult emberek, ezért mondta egykor Jézus, és hangja visszhangzik az idők végtelenjén át:

Máté evangéliuma 12,41
„Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.”

Ám most egy pillanatra térjünk csak vissza az 1Mózes 18-ban olvasott igéhez:

1Mózes 18,18-19
„Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.”

Na most ugye azt olvassuk, hogy az Örökkévaló az Ábrahámi áldást az engedelmességtől teszi függővé. Valójában ezt az engedelmességet hirdette életével és cselekedeteivel Ábrahám, majd ezen engedelmességnek a csúcsára érve (Mória) lett elpecsételve a szövetség, ott kapott Ábrahám és Jákób helyettesítő áldozatot.

1Mózes 22,10-14
„És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.”

Ugye szokás azt mondani, hogy Jézus vére értem is adatott. Nos igen, ez igaz. Hiszen meg van írva:

János evangéliuma 3,16-21
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”

Tehát az engesztelés az egész világért adatott ugyan, de mégsem élnek vele sokan azok közül, akik élhetnének. Tehát nem mindenki! Hiszen míg az engesztelés az egész világért adatott, de tessék észrevenni, hogy feltételhez van kötve, és ezen feltételnek kevesek felelnek meg. Írva van:

1Péter levele 4,18
„És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?”

Maga Jézus sem beszél mindenkiről az engeszteléssel kapcsolatban! Jézus így szól:

Márk evangéliuma 14,24
„És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, a mely sokakért kiontatik.”

Tehát bár mindenkinek lett szánva, de (és a feltételek miatt tudjuk miért) mégsem mindenkiért szól. Ábrahámért és Jákób-ért a helyettesítő áldozat akkor adatott, amikor eljutottak az engedelmességnek arra a szintjére, hogy az Istennek való engedelem fontosabb lett számukra, mint a saját életük (Gal.2,20). Nem csak Ábrahám volt engedelmes ott. Yichakra valami kis fiúcskaként gondolnak sokan, akinek annyi értelme sem volt, hogy tudja hová viszik. Nos, Yichak egyrészt: Kb: 40 éves volt akkor, és pontosan tudta hova megy az apjával és ő ennek tudatosan alá is vetette magát éspedig a saját akaratából! Tehát ezen a szinten, mikor az Örökkévaló helyettesítő áldozatot biztosított számukra, Ávrám így szólt:

„És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.”

Az Úr hegyén a gondviselés tehát, ez a hely a Mória, később: Yerusáláim. Ezt a helyet választotta az Örökkévaló az engedelem és az Istentisztelet helyéül. Ezért épült oda a béjt ha Mikdásh. Ez a hely bár leromboltatott, de nem azért, mert már nincs szükség az engedelmeskedésre, hanem azért, mert Jézusban az egész világ számára megnyílt a lehetőség, és ne csak egy helyen lehessen Istennek szolgálni, Istent tisztelni, Istennek való engedelmességet végezni. Hiszen parancsolatba adatott:

5Mózes 12,11-14
„Akkor arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a ti Istenetek, hogy ott lakozzék az ő neve, oda vigyetek mindent, a mit én parancsolok néktek: egészen égőáldozataitokat, véres áldozataitokat, tizedeiteket és kezeiteknek felemelt áldozatát, és minden megkülönböztetett fogadástokat, a melyeket fogadtok az Úrnak. És örvendezzetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, mind ti, mind a ti fiaitok, és leányaitok, mind a ti szolgáitok és szolgálóleányaitok, mind a lévita, a ki a ti kapuitokon belől lészen; mert nincs néki része vagy öröksége ti veletek. Vigyázz, hogy a te egészen égőáldozataidat ne áldozzad minden helyen, a melyet meglátsz; Hanem azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr a te törzseid közül valamelyikben: ott áldozzad a te egészen égőáldozatidat, és OTT CSELEKDJÉL MINDENT,A MIT ÉN PARANCSOLOK NÉKED.”

Tehát az Istentisztelet helyhez kötöttsége lett felfüggesztve, nem az engedelem kritériuma. Na tehát: a hit, amit Ábrahám ránk hagyott, és amiben azokat akik őt követik, népévé is fogadja nem más, mint az engedelemben való követése Istennek, mégpedig addig, amíg eljut az ember arra a szintre, ahol már nem is magának él, hanem kizárólag Istennek (Gal.2,20)! Szokták mondani Ávrámról: ő még a törvényadás előtt élt. Pedig nem. Hiszen már Noé átvett az Örökkévalótól egészen pontosan 7 parancsolatot az emberiség számára. Ezért mondta az Örökkévaló Ávrámról:

De van abban a mondatban, miszerint:

Még valami más is, valami több, valami „példa értékű”, ami a későbbiekre kritériumként vonatkozik majd. Tehát az Ávrám és leszármazottai élete (Istenkövetésük) törvényadó a későbbiek számára! Tehát kiké a helyettesítő áldozat? Nos elég egyértelműnek tűnik. És ezt tanította Ávrám, Mózes, a próféták, Dávid, a Messiás és utána az apostolok is. De ami figyelmeztető számunkra: Ninive lakói is erről tettek bizonyságot és ezért fognak kárhoztatni sokakat az ítélet napján, mert ők egy idegen próféta szavára megtértek. Pedig még az Isten szerint, a jobb és bal kezük között sem tudtak különbséget tenni (nem voltak taníttatva). Tehát, ahogy látjuk az igéből, az Isten irgalma nem adatik akárkinek és mindenre! Csak a megtérőknek adja az Úr, és akik elhagyják a gonoszságaikat. És ugyan így, a Messiás helyettesítő áldozata sem mindenkié, hanem csak azoké, akik hozzátérve neki élnek azután (Gal.2,20).

Ézsaiás 55,1-13
„Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet. Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben. Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint. Ímé, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul népeknek. Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített. Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban. Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem. Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik.”

Itt pedig álljunk meg egy pillanatra és értsük meg, mit ígér ezen „megtérőknek” az Isten?

„A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik.”

Ám ez csak akkor igaz, ha az előzőekben megmondottak szerint: kritériumként vesszük a megtérést. Tessék csak figyelni:

1Mózes 3,17-19
„Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.”

Az átok szavai szerint, az ember miatt átok alá rekesztett föld: gazt teremjen és az ember a maga tettének következményeivel éljen! A valós megtérést követő áldás, ettől az átoktól mentesti az embert, ha... ha tényleges megtérés történik! De csak akkor! És ez az, amit gondoltak és meg is tettek a Ninive béliek és ezt így is fogalmazták meg:

Jónás próféta 3,4-9
„És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A niniveiek pedig hivének Istenben, és bőjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének. És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székéből, és leveté magáról az ő királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba. És kiáltának és szólának Ninivében, a királynak és főembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak! Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erősen, és térjen meg kiki az ő gonosz útáról és az erőszakosságból, a mely az ő kezökben van! Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!”

Erre adatott nekünk is prófétai szó:

Jóél próféta 2,11-14
„És megzendül az Úrnak szava az ő serege előtt, mert felette nagy az ő tábora; mert hatalmas az ő rendeletének végrehajtója. Bizony nagy az Úrnak napja és igen rettenetes! Ki állhatja ki azt? De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; bőjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt. Ki tudja, hátha visszatér és megbánja, és áldást hagy maga után; étel- és italáldozatot az Úrnak, a ti Isteneteknek?!”

Tehát újra: amíg az emberiségre és az ember miatt a földre mondott átok így szól:

Addig a megtérőkre mondott áldás így:

Ézsaiás 55,13
„A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik.”

Az pedig, hogy „örök jegyül, mely el nem töröltetik”, azt jelenti: örökké élnek, éspedig dicsőségben!

Zsoltárok 37,27-28
„Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké. Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az ő kegyeseit; megőrzi őket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja...”

Tehát Ninive a megtérése által kerülte el az Isten haragját. Áldott Testvérek: küszöbön a Ros hásáná, ami az Isten elé hív bennünket és egyszer s mind emlékeztet is. Emlékeztet bennünket, Ávrám és Yichak esetére a Mórián. Most beszéltük meg, hogy a tökéletes engedelem és az arra válaszul adatott Yerusáláim, azaz az Istennel való békességünk megalapítása lett az a hely, ahol az Isten „helyettesítő áldozata” értünk beszélve kivált bennünket. És erre a „találkozásra” a zsidók bűnvallással és bűnbánattal készülnek, így szentelik meg magukat ama napra.

2Mózes 19,1-25
„A harmadik hónapban azután hogy kijöttek vala Izráel fiai Égyiptom földéről, azon a napon érkezének a Sinai pusztába. Refidimből elindulván, érkezének a Sinai pusztába és táborba szállának a pusztában; a hegygyel átellenben szálla pedig ott táborba az Izráel. Mózes pedig felméne az Istenhez, és szóla hozzá az Úr a hegyről, mondván: Ezt mondd a Jákób házanépének és ezt add tudtára az Izráel fiainak. Ti láttátok, a mit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak. Elméne azért Mózes és egybehívá a nép véneit és eleikbe adá mindazokat a beszédeket, melyeket parancsolt vala néki az Úr. És az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megteszszük. És megvivé Mózes az Úrnak a nép beszédét. És monda az Úr Mózesnek: Ímé én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higyjenek néked mindörökké. És elmondá Mózes az Úrnak a nép beszédét. Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, a mi a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyillal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az Isten eleibe és megállának a hegy alatt. Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemenczének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közűlök sokan elhullanak. És a papok is, a kik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magokat, hogy reájok ne rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre, mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körűl, és szenteld meg azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jőjj fel te és Áron is veled; de a papok és a nép ne törjenek előre, hogy feljőjjenek az Úrhoz; hogy reájok ne rontson. Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik.”

Ha esetleg nem lenne egyértelmű, hogy mely felhívásnak kell engedelmeskedni, nos ez a törvényadás története, és ugye olvastuk ebben többször is, a „kürtzengést”? A Ros hásáná, a Kürtzengés ünnepe. És ugye Pál azt kódolta nekünk, hogy az elragadtatás, vagyis az Isten népének felvétele is egy ilyen „kürtzengésekkel” jelzett alkalommal lesz.

1Korinthusi levél 15,50-55
„Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?”

Nem állítom, hogy ez az ünnep lesz az, amiről Pál szólt, de ha igen? Az emberek valamiért úgy akarnak „építkezni”, hogy mindjárt a sokadik emelettel kezdenek. Az írásokban az elrejtett dolgokat keresik elsőként, a titkokat. Pedig írva van:

5Mózes 29,29
„A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük.”

Tehát kezdjük az engedelmességgel az első pillanattól, azután majd további, rejtett dolgokat is kinyilvánít az Úr. Tehát summázzuk az eddigieket: megértettük, hogy Jóna miért vonakodott az Úr utasítását tenni, megláttuk azt, hogy az Isten irgalma (Rahen) csak a megtérés által lett a Ninive népévé! De átugrottuk Jóna történetét. Megláttuk azt az igazságot az eddigiekben, hogy az Isten gondviselése, irgalma (Rahen), ezek által az Istennel való egység előfeltétele, az Istennek való engedelmesség. Tehát az Isten keresés, mint folyamat (nem megelégedés vagy tudomásul vétel mint a maiak többségének esetében van). És az Istennek való engedelem előfeltétele az Istennel való kapcsolatnak. Minderről meggyőződhettünk az eddigiekben már Ávrámnál, amikor a hitbéli, azaz az ígéret által születettekről (újjászületés), mint még csak következendő nemzedékről szólt maga az Örökkévaló. Felelevenítésül újra:

1Mózes 18,17-19
„És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok? Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.”

Megláttuk azt is, hogy a Ninive népe a mai egyházat megszégyenítő figyelemmel és gyorsasággal, az Isten üzenetét hallván, megtért az Istenhez (!), így kerülve el az Isten ítéletét. Viszont azzal, hogy Jóna próféta hezitált az Úr akaratát teljesíteni és vonakodott neki engedelmes lenni, bizony bűnt követett el és az ő állapota a bűn miatt bizony véglegesen és egyértelműen, az Istentől való elszakítottságban találtatott. Hiszen megértettük mára: a bűn elválaszt Istentől! Lássuk, hogy Jóna ebben a teljesen reménytelen helyzetben mit tett és hogyan érte el, hogy ebből az abszolút reménytelen helyzetből megmenekedhessen:

Jónás próféta 2,1-11
„Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel. És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából. És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték és meghallád az én szómat. Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam! És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát! Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövődött fejemre. A hegyek alapjáig sülyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem! Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába. A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat; De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás. És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.”

Eme rövid 11 sorosban annyi elrejtett dolog van említve, hogy azt sem tudom hol kezdjem. A 7es vers, az örökre szóló, tehát a teljességben megtörtént ítéletet jelzi, ahol is, az ítélet Jónást abban az állapotban érte, amikor éppen Istennek való engedetlenségben volt és ezért a törvény alatt levőként élte meg a „meglátogatást”. Ezt az állapotot, mi hívők akkor értjük meg, amikor a valós megtérésünket követően, meglátjuk az Isten lelkének vezetése által a megtérésünk előtti állapotunkat, és rádöbbenünk arra, hogy menthetetlen állapotunkban látogatott meg minket az Úr, és könyörülvén, könyörült rajtunk, megtérésre hívva (ezt nevezzük kegyelemnek). Ezt az állapotot így írja le a próféta:

Ezékiel próféta 16,1-6
„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! add tudtára Jeruzsálemnek az ő útálatosságait, És mondjad: Így szól az Úr Isten Jeruzsálemnek: A te származásod és születésed Kanaán földjéről való; atyád az Emoreus és anyád Hitteus asszony. Születésed pedig ilyen volt: a mely napon születtél, el nem metszették a köldöködet, és vízzel meg nem mostak, hogy tiszta lennél, sóval sem töröltek meg, sem be nem póláltak. Szem meg nem szánt téged, hogy ezekből valamit veled cselekedett volna, könyörülvén rajtad; hanem kivetettek a nyilt mezőre, mert útáltak, a mely napon születtél. Ekkor elmenék melletted és látálak véredben eltapodva, és mondék néked: A te véredben élj! mondék ismét néked: A te véredben élj!”

A kegyelem (cheszed) tehát érdemtelenül és ingyen adatott a megtérésre és az Isten által történt befogadásra, nem a cselekedeteink vagy a jóságunk által. Tehát a megtérésre hívás nem a mi jóságunk következménye, hanem Isten kegyelme! És erre mondja Jézus:

János evangéliuma 6,65
„És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.”

De azt is látjuk, hogy:

1.) - a valós hívás - valós megtérést eredményez!
- a valós megtérés - a teljes engedelmet eredményezi!

Szóval ezek a kritériumok, Jónás próféta történetében is felfedetnek. Ebből következik, hogy minden ember, az Isten előtt egyenlő esélyekkel indul, akár királyról legyen szó, akár megvetett és szegényről. Mi a különbség a kegyelem (cheszed) és az irgalom (rahem) között? A kegyelem egy feltételes mód, ami arra adatik, hogy az ember megtérjen Istenhez. A kegyelem Isten jósága és alkalmas időben való segítsége, hogy a reménytelen helyzetét felismerve az ember, Istenhez forduljon, aki hatalmas arra, hogy bármely helyzetből kimentse őt.

Római levél 2,4
„Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?”

Az irgalom (rahem) az Istentől való végső menekítés! Amit érthetünk az ítélettől való megmenekítésre is. Tehát míg a kegyelem az Úr útjára való rálépést teszi lehetővé, az irgalom az út végét jelenti. De ugye nem kérdés az, hogy a végállomást lehetetlen elérni az út bejárása nélkül?! És ezen a ponton, e két fogalom közötti különbségtételen áll sokak árnyékra vetődésének oka. Pál azt mondja és ezt általánosan sikerült félre érteni, hogy a kegyelem ingyen adatott nekünk, a törvény cselekedetei nélkül! És ez teljesen igaz is! Nem tettünk azért semmit, hogy az Isten bennünket megtérésre hívjon. Volt egy, a Seol kapujáig süllyedt állapotunk, amit észre sem vettünk, hanem majd csak utólag értettük meg, mennyire reménytelen helyzetben voltunk, amikor utolért bennünket az Isten elhívásának kegyelme. De ez nem azt jelenti, hogy már be is jutottunk az Ő országába. Meghívást jelent, az Ő országába való bemenetelre! Így mindjárt más értelmet rejt számunkra Jézus tana, a királyi menyegzőről:

Máté Evangéliuma 22,1-14
„És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az ő fiának menyegzőt szerze. És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljőni. Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre. De azok nem törődvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; A többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazák és megölék őket. Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté. Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók. Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe. És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyűjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegző vendégekkel. Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”

És így már értjük ugye: sokakat hívott az Örökkévaló megtérésre, de csak kevesen érik el az elívásuk jutalmát.

{flike}

Nyomtatás