Győzelem

Jelenések könyve 3,5
„Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.”

Mit jelent Isten szerint győzni? Ez elég fontos kérdés, hiszen Jézus ehhez méri az üdvösséget. Hiszen úgy olvastuk, hogy:

„Aki győz, az fehér ruhákba öltözik…”

Abban talán a legtöbb keresztény egyetért, hogy a fehér ruhába csak az üdvözülők fognak öltözni. Gyorsan tisztázzuk, hogy mit jelent a fehér ruha:

Jelenések könyve 19,8
„És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.”

Tehát akik igazul cselekszenek, azok kapnak fehér ruhát, vagyis akik csak hisznek, de nem cselekszik az igazságot (Jn. 17,17 – „te igéd igazság”), azok nem érdemlik ki a fehér ruhát, azaz nem üdvözülnek! Fontos tehát a győzelem, hiszen az Úr nem arra hívott el minket, hogy fogadjuk el a kegyelmét, hanem ahogyan a tanítványait is elhívta (akikből később apostolok lettek), az elhívással egy olyan felszólítást kaptak, hogy: „kövess engem”. Vagyis máshogy mondva: légy olyanná, mint én! Jézus egyik tanítványa, ráadásul pont az a tanítvány (majd később apostol), akinek a neve hallatán többnyire legelőször a szeretet jut eszünkbe, a következőket mondta:

1János levele 2,6
„Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.”

János tudna mesélni arról, hogy mivel járt az, hogy a „kövess engem” hívásra igen-t mondott. Elvileg mindannyian igen-t mondtunk Jézus hívására, de csak kevesen követik valójában. Az a felfogás, miszerint Jézus megkönnyíteni jött az utat, rávetült az apostolokra is, vagyis az a felfogás, hogy az apostolok is megtették a nehéz részt, hogy nekünk ne kelljen. Azért a butaságnak is van határa, de mégis sokan feszegetik…

A győzelem fogalma sejtet velünk több dolgot is, miszerint egy elindulási pontot, egy célt, és persze a kettő közötti távolságot. Ám a kiindulási pontot, és a célt összekötő távolságot a legtöbben átugorják azzal, hogy elég csupán elfogadni Isten kegyelmét. De amint megláthatjuk az igét olvasva, a leendő apostoloknak sem volt elegendő elfogadni Jézus kegyelmét, ennél jóval többet letettek az asztalra, ez pedig a hit volt! A valódi hitről pedig megannyi helyen bizonyságot tesz a Szentírás, hogy attól valódi a hit, hogy igaz cselekedetekkel párosul. A valódi hitnek nagyjai megőrizték az Isten iránti odaszánásukat mindhalálig. Ők győztek! Olvassunk el egy történetet a győzelemről:

1Mózes 32,24-30
„Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.”

Ez egy nagyon érdekes rész az igében, sokkal több minden van benne, mint amit általánosan gondolnak róla. Jákób harcolt egy angyallal, akinek bár kérdezte a nevét, de nem árulta el. Az angyal szó hallatán, nem feltétlen a teremtett mennyei lényekre kell gondolni, ugyanis az angyal szó a héberben „malach”, és a jelentése: küldött. Ez lehet egy ember, lehet egy mennyei lény, de akár maga Jézus is. Több minden utal arra, hogy Jézus lehetett az, mégpedig a következők:

-          nem árulta el a nevét
Jelenések könyve 19,11-13
„És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.”

-          megáldotta Jákóbot, mennyei lények Isten nevében áldanak, de ő nem Isten nevében áldott, mert feltehetőleg Ő maga volt Isten fia

-          új nevet adott Jákóbnak (Jel. 2,17; Jel. 3,12)

-          kijelentette Jákóbnak, hogy Istennel küzdött

-          Jákób is kijelentette ott és akkor, hogy színről színre látta Istent

Először is legyünk figyelmesek a tusakodás okára. Miért volt ez az egész? Jákób szavai:

„Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.”

Vagyis az áldásért küzdött! De minek kellett neki az áldás? Hiszen már kapott áldást az atyjától, Izsáktól, ráadásul két tábornyira növekedett, ezernyi jószága és sok szolgálója volt, minek kellett még neki áldás? Hiszen Isten már megáldotta sok mindennel, mégis mi kellhetett még Jákóbnak?

Az áldással kapcsolatban mindjárt az jut eszébe a legtöbb hívőnek, hogy Isten ad valamit. Tehát ha megáld Isten, akkor az megjelenhet anyagiakban, egészségben, sikerben, és egyéb más dolgokban, tehát az áldást egy Istentől jövő adománnyal kötik össze. Jákób nem ezért tusakodott! Neki mindez már megvolt. A történetben Jákób épp Ézsau felé tartott, és nagyon félt attól, hogy a bátyja megöli őt és mindenét, ami vele volt. Tehát Jákób tusakodott a küldöttel az áldásért, kapott testi sérülést ez miatt, de még akkor sem adta fel! Az áldást kérte, ami nem más volt, hogy Isten legyen vele! Tudjátok, amikor olvasunk személyekről az igében, akik olyan bizonyságot kaptak, hogy áldottak, akkor elsősorban és összefoglalóan az volt a jelentése, hogy Isten van vele. Jákób ezért harcolt, és győzött!

De amit ki szeretnék emelni ebben a történetben, az Jákób odaszánása. Ő akarta az áldást, küzdelméből meglátható, hogy mennyire fontos volt neki. Talán Isten áldásáért nekünk is harcolni kellene? Ezt elég nehéz lenne elhinni és elfogadni, mert a mai kor keresztény hit szerint, mi már áldottak vagyunk, természetes, hogy Isten megáld minket. Ráadásul ott van az a hozzáállás is, miszerint Ő az Isten, tegyen úgy, ahogyan jónak látja. Ezt a hozzáállást láthatjuk Éli történetében is, ahelyett, hogy fellépett volna a fiai ellen, inkább megvonta a vállát:

1Sámuel 3,10-18
„Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád! És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele. Azon a napon véghez viszem Élin mind azt, amit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem. Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az ő házát mind örökre, az álnokság miatt, amelyet jól tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az ő fiai, és ő nem akadályozta meg őket. Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal. Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és akkor kinyitá az Úr házának ajtait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a látomást. Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam, Sámuel! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Mi az a dolog, melyet mondott néked az Úr? El ne titkold előttem! Úgy cselekedjék veled az Isten most és azután is, ha te valamit elhallgatsz előttem mind abból, amit mondott néked! Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el előtte. Ő pedig monda: Ő az Úr, cselekedjék úgy, amint néki jónak tetszik.”

Jézus beszélt az odaszánásról, amit Jákób történetében is láthattunk:

Máté evangéliuma 7,7-8
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.”

Tehát nem ülni és várni, hanem járni és keresni! Egy példabeszéd Jézustól:

Lukács evangéliuma 18,1-8
„Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni; Mondván: Volt egy bíró egy városban, aki Istent nem félt és embert nem becsült. Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen. Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda ő magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök; Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem. Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró! Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?”

Isten látni akarja, hogy mennyire fontos nekünk az áldása. Sokkal több minden van nekünk fenntartva, mint gondolnánk, csak mivel nem kutatjuk, nem szánjuk oda magunkat, ezért nem is kapjuk meg.

Máté evangéliuma 11,12
„A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.” 

Értjük már ugye, hogy mit jelent ez, ha Jákób történetén keresztül szemléljük!?

{flike}