Ösztönök

Ösztönök

1Mózes 1,1-5
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap...”
 

Áldott testvérek. A mai alkalommal, az ok/okozat eredeztető/eredmény kapcsolatáról beszéljünk. A fenti idézet, a b'resit könyvének kezdő igéi, mint tudjuk, ezzel kezdődik a Szenttan. Mint mondtam: Szenttan! Tehát a tanítás kezdő eleme. Fontos érteni, még fontosabb alkalmazni a tanultakat. A Szentírás nem hasonlítható egyetlen más könyvhöz, írásműhöz sem. A Szentírásunk az első betűtől első mondattól kezdve dönthet életről, vagy halálról. Sajnos sokan elsiklanak e fontos tényező felett, és máris tévútra mehetnek. Nézzünk egy példát erre: 

Apostolok Csel. 1,1
„Első könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, a miket kezdett Jézus cselekedni és tanítani...”
 

Gyakori kérdés a hívők társadalmában (sajnos), hogy szükségesek-e a cselekedetek, avagy sem. Bár végső soron a teljes Szentírás, az Istentől ihletett cselekedetekről szól, mint szükséges cselekedetekről, itt is pontosan le van írva, csak épp nem veszik észre a legtöbben: cselekedni és tanítani! Megélte és beszélt róla! Prezentálta és magyarázta! Fontos a sorrend! Ahogy Pál is mondja: 

1Korintusi levél 4,20
„Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben”
 

Ez az erő az az erő, mely a beszélőt hitelessé teszi a hallgatóság előtt! Ez az erő az az erő, mely tapasztalt valóságból merít! Ez az erő az az erő, melyet Jézusban felfedeztek azok, akik először hallgatták Őt! 

Máté evangéliuma 7,28-29
„És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”
 

És ez az erő az az erő, amit Jézus ránk bízott! Így kellene élnünk és evangelizálnunk nekünk is. Sajnos oly sokan, oly gyakran esnek abba a végzetes hibába, hogy a Szentírás elemeit elméleti síkon, és intellektuális tudásként veszik és adják tovább, erre mondjuk: halott betű, mert aki hirdeti, nem éli meg az írás vezetését, nem éli át, hogy tapasztalatból szólhasson. Eme kis kitérő után, térjünk vissza oda, ahol minden kezdődött. Nézzük újra az idézetet: 

1Mózes 1,1-5
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.”
 

Akkor nézzük, ezek a sorok miről tanúskodnak számunkra. Elsőként, Isten teremtette a világot, és nem az evolucionisták szerinti ősrobbanás! Másodikként, nem az élettel kezdődött a világ teremtése, hanem kontrasztként a halál, a semmi felmutatásával, tehát nem egy evolúciós folyamatábra szerint, előbb a papucsállatka, majd abból minden más, így az ember is, hanem a semmi bemutatása. Kietlenség, üresség, sötétség. Tehát a halál, a nemlét állapota. Ám, minthogy ez a kezdet, már ebben van egy hatalmas tanítás az Örökkévalóról, nevezetesen Ő az, aki egyedül képes életet teremteni ott, ahol nem volt! Most is figyeljünk a sorrendre, mert nagyon fontos! Tehát az Örökkévaló, aki életének kezdete nincs, de most és örökké van! Tehát ezért nevezzük Őt Örökké valónak. Majd, és most is egy fontos rész tanúi lehetünk: 

„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” 

Ha most nem értünk, továbbra sem fogjuk érteni az igét. Álljunk tehát meg egy szóért. Szó szerint! És jussunk értelemre egy hatalmas dolog felől, az első felől. „És monda Isten...” ez a szó: és monda Isten, jelenti az élet beköszöntét, jelent mindent elsőként! Ez a mondat a Messiásunk születése! Az első ige tanúi lehetünk, tehát itt született! Most figyeljük meg, Jézus hogy számol be a születéséről: 

Példabeszédek 8,22-36
„Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget; Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai; Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban. És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják. Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok! Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén. Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot. De a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!”
 

Ez alapján, ennek ismeretében érthetjük meg, mit is jelent valójában Jézusnak az az állítása önmagára nézve: első és utolsó! Hiszen vele kezdődött/kezdődik minden, és benne jut beteljesedésre is minden. Továbbá, kezdet és a vég, hiszen Ő minden Isten szerint valónak az alapja, fundamentum, amire építhetjük az életünket, annak biztos tudatában, hogy Isten szerint való az építésünk, és benne is ér véget. Ezt nem én állítom, ezt nem más állítja, ezt maga Jézus állítja önmagáról, és már tanít is maga felől. Előbb azonban, nézzük, ami hátra maradt az idézetünkből: 

„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.” 

Jézus neve, a továbbiakban a hívők tehát, az Őt követők számára: a világ világossága! Megfigyelhetjük a továbbiakban azt a tényt is, hogy az Örökkévaló, minden teremtményét az ige által teremti „legyen” és lett, továbbá ebben a világosságban és szintén az igében határozza meg a feladatukat! Ige által, tehát ha úgy tetszik, parancsolatban határozza meg a feladatukat! A növények növekedjenek és zöldüljenek; a halak ússzanak; a madarak repdessenek; a vadak vaduljanak; és az ember is őrizze a teremtés rendjét, miközben maga is műveli, azaz teszi. Így értjük meg, hogy mit jelent ez az ige: 

1Mózes 1,26
„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.”
 

És ezek egyben a világosság cselekedetei is, és a világosságra, Jézusra és a neki való engedelmességre, tehát a világosság cselekedeteire mondta az Örökkévaló, hogy: jó! 

1Mózes 1,31
„És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.”
 

Ezek után, térjünk vissza Jézus önmagáról szóló bemutatásához, illetve az összegzéséhez, hogy kerek képet kaphassunk arról, mit jelent teljességében a kezdet és a vég jelzője. A kezdet, egyértelmű, hiszen ahogy Ő maga mondta is, benne és általa kezdődött minden! A vég is egyértelmű, ahogy arra utaltam nemrég, benne is ér véget minden! De biztos, hogy teljességében értjük mi ezt? Hiszen a hívők úgy tartják, aki benne éri el a véget, az boldog ember. Ezzel az állítással azért vitatkoznék picit. Mert Jézus ugyan azt mondja a kárhoztatásról, hogy és olvassuk: 

János evangéliuma 5,45-47
„Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?”
 

Tehát erre építették fel azt a teóriát, hogy Jézus nem vádol tehát, Jézusban mindenki tökéletes. Legalábbis azok állítják ezt, akik nem olvasták Mózes fent említett próféciáját. Mert Mózes Jézus felől így szól: 

5Mózes 18,18-19
„Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon!”
 

Tehát az, aki nem engedelmeskedik Jézus tanításának bár Őbenne ér véget a pályafutása, mert az igében van meghatározva az engedetlenek sorsa is, de ettől még nem gondolnám, hogy boldog végük lenne. Nos, úgy gondolom, ezek figyelembe vételével, kerekebb képet kapunk arról, mit is jelentenek az Ő nevei. Illetve, még egy aspektus, aminek megértése új távlatokat nyithat előttünk. Pál, azt mondja róla: 

Kolosse levél 1,18
„És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első...”
 

Elsőszülött a halottak közül jelenti és jelentette is első sorban az első jó, az első élet, ugye a teremtés menetében, hiszen Jézusig, tehát a világosság megjelenéséig, volt csak a halál, a semmi, az üresség, és Ő benne, és Ő általa teremtettek mindenek és ezt nevezi a Szenttan: életnek! De jelenti mást is, ami már lelki értelemhez vezet bennünket Jézus, mint Messiás, megszületett emberi testben, élt és tanított, gyógyított, és feltámasztott embereket emberi testben, ezek után meghalt emberi testben. A világ, és minden ember Ádám és Éva bűne óta, testi/testies állapotban van/létezik, mert az eredendő bűn, mindent megfertőz, és ebből öröklődik a rossz, a bűn, és a halál. Tehát az egész világ, és minden ember Isten számára továbbra is halott, kietlen, puszta, kongó és visszhangzó üresség. Az ige mondja: 

Zsoltárok 14,1-3
„Az éneklőmesternek; Dávidé. Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, a ki jót cselekedjék. Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.”
 

Ebbe a halott semmibe érkezett meg a Megváltó, a halálával és feltámadásával, lehetőséget adott az embereknek, hogy egy új létformában: lelki életben éljenek Isten számára. Tehát, elsőként született testben élőnek Isten számára, első volt a halottak közül, első volt, aki új életre kelt Isten hatalma által, aki feltámasztotta Őt a halálból, annak minden aspektusában! Lássuk tehát tovább, a világi azaz, testi életnek, ami Isten szerint halott, megvannak a maga cselekedetei. Ezek az önös érdeket képviselik, tehát egoista létforma. Nem az Úr akaratát és annak végrehajtását keresik, nem az Úr tetszését keresik, nem az Urat dicsőítik a tetteikkel, mert nem az Úr útmutatása szerinti cselekedetek. Ahogy olvastuk is a teremtés könyvében, ezek a nem jó kategória. Hiszen a világosságra, és a későbbiekben, a világosságban való cselekedetekre mondta az Isten hogy . Jézus pedig ezekhez, az Isten szerinti cselekedetekhez vezet bennünket vissza, de nem is akárhogyan! Nem izzadsággal nem, mint egy „felsőbb hatalomnak való engedelem által” kényszerből, hanem, Jézus a halála és feltámadása által, lehetővé tette, hogy az Őt követők, az Ő lelkét kaphassák, és a lélek által ösztönösen/természetes módon való engedelemben, Isten szerint való életet éljenek. Ebben a dologban több Messiási prófécia teljesedik be tehát, a halálban halottaknak való prédikáció az, amikor megszületve erre a világra testben, az Istentől távollevő embereket (halottakat) tanította az Isten szerint való életre. Erről a prófécia: 

Ézsaiás könyve 9,1-2
„De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!”
 

És ezek után, de már az Ő lelkével, azok, akik azt kapták, már csak az Isten akarata és tetszése szerint fognak élni: 

Ezekiél könyve 36,22-27
„Ennekokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Nem ti érettetek cselekszem, Izráel háza, hanem az én szent nevemért, melyet ti megfertéztettetek a pogányok között, a kik közé menétek. És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre. És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.”
 

És egy összefogó prófétai szó ezekről: 

Zakariás könyve 4,6
„És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.”
 

Ok/okozati összefüggéseket ígértem az igehirdetés elején. Nos, az Isten nélküli élet az ok a romlásra és a romlott állapotra. Míg, az Isten általi első jó, a világosságban való lét-élet, a jó az Isten szerint. A világosság tehát, az Isten szava jó! És az Ő szavának követése az élet útja! Tehát akkor a generációkat foglalkoztató kérdés, miszerint: Elég-e a hit, vagy kellenek a cselekedetek is? Tegyünk úgy, mintha nem tudnánk. Elsőként is tisztázzuk, mit jelent az a szó, hogy hit = emmunah jelentése tökéletes engedelemben való követés! Értjük már Jakab apostol intelmét, miszerint a hit cselekedetek nélkül halott. Ha tudod, hogy mit kéne tenned, de nem teszed, nem jutsz semmire! Olyan ez, mint egy kincses térkép. Nézegeted napokon éveken át, summázod, hogy részletes és pontos, de nem mész érte, majd egyszer meghallod, hogy voltak, akik érte mentek, elő is hozták, de abban részed nem lesz. Eljátszottad a lehetőséged! Akkor ezek szerint, Pál tévesen állította volna, hogy hit által van a megigazulás és nem cselekedetekből? 

Római levél 3,28
„Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.”
 

Figyeljük meg Jézus magyarázatát erről a dologról: 

Lukács evangéliuma 17,1-10
„Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, a ki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson. Őrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér, bocsáss meg néki. És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer te hozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss néki. És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed a mi hitünket! Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának: Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál a tengerbe; és engede néktek. Kicsoda pedig ti közületek az, a ki, ha egy szolgája van, és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezőről megjő: Jer elő, ülj asztalhoz? Sőt nem ezt mondja-e néki: Készíts vacsorámra valót, és felövezvén magadat, szolgálj nékem, míg én eszem és iszom; és azután egyél és igyál te? Avagy megköszöni-é annak a szolgának, hogy azt mívelte, a mit néki parancsolt? Nem gondolom. Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, a mik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert a mit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.”
 

Ugye a feltétlen engedelemről beszél Jézus, akár a megbocsátásról van szó, akár a példázatról. Ha te csak azért engedelmeskedsz, mert nincs más választásod, tehát muszájból, akkor ne tedd! Isten nem gyűjt rabszolgákat. Ha teszed, meggyőződésből tedd! Mert csak a meggyőződésesek lesznek állhatatosak és kitartóak! DE! A tény az tény marad, és erre hívja fel a figyelmünket Jézus! 

„Avagy megköszöni-é annak a szolgának, hogy azt mívelte, a mit néki parancsolt? Nem gondolom. Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, a mik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert a mit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.” 

A hozzáállás más testvérek. Tudva, nem a mi cselekedeteinket cselekedtük, hanem a Messiás lelkének engedtünk! Nem a mi ötleteink vezéreltek minket, nem a mi jóságunk eredményezte, ha dicséretünk van Istentől. Isten az, aki adta a szabályt. Isten adta a betöltéséhez szükséges előfeltételt, azaz a Lelkét, hogy az Ő lelkének vezetése által, ösztönösen, azaz szívnek-léleknek együttesével végezzük azt, amit ránk bízott. Ha Ő adott mindent, tehát az elvárást a véghezvitelhez való elszánást is, idézem Pált: 

Filippi levél 2,12-13
„Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.”
 

Tehát tudva azt, hogy mindent Ő tett lehetővé, és adott oly lelket, mely által szükségét is érezzük, hogy mindent megtegyünk, úgy ahogy tőle halljuk, de tudva azt is, hogy ahogy adta, úgy el is veheti ezt az új létformát, meggyőződést tőlünk, ha játszunk vele. Tehát a kérdés: cselekedetek vagy hit? Ha csak muszájból tesszük, amit Isten kér, akkor semmik vagyunk. Ha nem tesszük, amit kér, akkor elveszünk. Ha meggyőződésből és feltétel nélkül tesszük, akkor a szeretetébe fogad minket! De az elvégzett munkánkért fog szeretni? Dehogy! Hanem azért, mert az Ő lelke által, elváltozunk az Ő ábrázatának hasonlatosságára.

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás